Neked erről mi ugrik be először?
Hétköznapi értelemben az összeférhetetlenség az emberek/csoportok közötti konfliktushelyzetet jelenti – egy olyan állapotot, aminek nyomán érdekek és ellenérdekek, merőben különböző vélemények, eltérő személyiségek ütköznek meg egymással.
Számomra az összeférhetetlenség sokkal specifikusabb jelentéssel bír!
Nekem az összeférhetetlenség egy olyan helyzetet jelöl, amikor valaki egy pozíciót úgy tölt be, egy hatáskörébe tartozó feladatot úgy lát el, hogy közben személyes vagy üzleti érdekei veszélyeztetik az adott szerepkör pártatlanságát, objektivitását vagy tisztességét.
Hogy miért fontos az összeférhetetlenség elkerülése?
A szó hétköznapi értelmében az összeférhetetlenség (mind családi berkeken belül, mind munkahelyi környezetben) konfliktusokat szül, mely hosszú távon igencsak mérgező tud lenni, s előrehaladás helyett komoly visszaeséseket eredményezhet.
Ám ha a szó speciálisabb jelentését vesszük alapul, az összeférhetetlenség akár súlyos jogi következményekkel is járhat!
Egy ilyen helyzet elkerülése nemcsak a szabályok betartását jelenti, hanem etikai kötelesség is, hiszen ez biztosítja adott esetben az átláthatóságot, a pártatlanságot, bizonyos folyamatok tisztaságát.
Az összeférhetetlenség felismerése és kezelése tehát mind a hétköznapi életben, mind a „hivatalos”, munkahelyi/vállalkozói lét során kulcsfontosságú.
Munkám során jegyzőkönyvvezetési feladatokat csak abban az esetben vállalok, ha a rám, mint jegyzőkönyvvezető személyére tett javaslatot valamennyi érintett fél egyhangúlag elfogadja. Ez a határozat minden más érdemi részt megelőzően kell, hogy jegyzőkönyvbe kerüljön!
0 hozzászólás